Az oktatás menete

A tanítás a főoktatással indul, amely két tanóra hosszúságú, összetett foglalkozást jelent. Ez három fő részből áll:

Az első az úgynevezett ritmikus rész, ahol a diákok az adott tananyaghoz kapcsolódóan verseket (kicsiknél mozgással kísérve), énekeket, játékokat tanulnak, a nagyobbak esetleg színdarabokat is gyakorolnak.

A főoktatás közepe a hagyományos tanórákhoz leginkább hasonló rész. Ekkor a gyerekek epochákban (időszakokban) tanulnak, azaz 2-4 hétig egyetlen tantárggyal foglalkoznak. Sőt, lehetőség szerint a maguk eszközeivel a szakórák is segítik a főoktatás tantárgyát. Ez a tanítási forma megkönnyíti az adott témakörben való elmélyülést, fokozza a koncentrációt, és erősíti az összpontosító képességet mind a diákok, mind a tanárok számára.

A ritmikus rész után átismétlik és összegzik az előző nap tanultakat. A lényeg áttekintéséből szervesen következik a továbblépés, a tanár magyarázata. Színesen és képszerűen mesél, tekintettel van a gyerekek vérmérsékletére, sűríti és oldja a feszültséget, mintegy megmeríti a gyerekeket az élményben. Majd aktív cselekvés következik: leírással, összefoglalással, rajzokkal vagy egyéb módon örökítik meg az anyagot a füzetükben. A főoktatás mesével zárul.

Mivel nem heti néhány órában, hanem az egész tanévre széthúzva foglalkoznak egy-egy tantárggyal, így lehetőség van a tananyagban való elmélyülésre, és az ismétlések által a megtanultak valódi elmélyítésére is.

A közösen elfogyasztott tízórai és az udvaron töltött nagyszünet után pedig következnek a szakórák.

A gyermekek fejlődése

Nyolc éven át ugyanaz az osztálytanító kíséri a gyerekeket, ő jelenti az érzelmi biztonságot. A főoktatás alatt az Ő vezetésével dolgozzák fel a tananyagot. Munkáját szaktanárok segítik.

Az osztálytanító már az osztály szervezésekor figyel arra, hogy a különböző egyéniségű gyermekek jóvoltából sokszínű és kiegyensúlyozott legyen a közösség. A tanítónak folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a gyermek egyéni és szociális fejlődését. Nevelési gyakorlatában mindenkivel másképpen kell bánnia, egyénileg kell segítenie megtalálni a gyermek belső egyensúlyát.

A tanítónak tudnia, éreznie kell, hogy a gyermekek életútjának egy-egy szakaszán más és más ismeretekre és bánásmódra van szükségük. A kisiskolásnak tekintélyt, jó példát kell látnia a tanárában, ez segíti elő később a saját “énerő” kibontakozását. Aztán a 9-10. életév táján a bontakozó belső erő átmenetileg eltéríti a tekintélytől, smaga ajándékozza meg tisztelettel azt, akit jónak lát. A serdülő korban a tanár tudása, elmélyült érdeklődése vált ki tiszteletet, és segít abban, hogy a diák is kialakíthassa önálló érdeklődését és vélekedéseit.

Figyelünk arra, hogy minden korosztály a tanultakon keresztül kapja meg az életkorának megfelel segítő gondolatokat. Például a 9-10 életévben járó, a világot először individuumként szemlélő gyereknek fogódzót adhatnak az Ószövetség történetei. Segítenek meglátni a vezető elveket a kaotikusnak tűnő világban. Később a saját út megtalálásához járul hozzá, ha híres emberek élettörténeteit ismerik meg a fiatalok.