1962-ben születtem Székesfehérváron és egy kicsi, Fejér megyei faluban nőttem fel, Nadapon. Szerencsés embernek mondhatom magam, mert apró gyermekkoromtól olyan emberekkel, tanárokkal hozott össze a sors, akikre fel tudtam nézni, akik az életükkel, vagy szaktudásukkal példaként előttem álltak. Kamaszkoromban, egy időszakban úgy olvastam verseket, hogy megnéztem, ki fordította le az aktuálisan olvasott, külföldi költő könyveit és a fordítótól kerestem könyveket. Így botlottam bele Csoóri Sándorba, Eörsi Istvánba, Orbán Ottóba, Utassy Józsefbe, a „Kilencekbe” stb. Valahogy így alakultak az emberi- szakmai kapcsolataim is , és ez a „véletlenszerű” dolog azóta sem változott, bevált.
Tizenöt évig dolgoztam gyógypedagógusként. Nagyon szerettem csinálni, a szakma legnagyobbjaitól tanulhattam és velük dolgozhattam együtt. Onnan csábultam el ide, Óbudára, és 1999-óta Waldorf pedagógusként nevelek gyerekeket.