Kisgyermekkorom óta meghatározza életemet a természet és az állatok szeretete. Gimnazista éveimben már tudtam, hogy természettudományos tárgyakat és környezetvédelmet szeretnék tanítani. Érettségi után megkezdtem tanulmányaimat az ELTE Természettudományi Karán, biológia – környezettan szakon, és 2013-ban diplomáztam. A Waldorf pedagógiával gyermekeim születését követően ismerkedtem meg mélyebben. 2016-ban jelentkeztem a Waldorf Pedagógiai Intézet kertésztanár-képzésére. Rengeteg élményt és tapasztalatot adott ez a képzés. Az Óbudai Waldorf Iskolába szülőként érkeztem, 2018 szeptemberében kezdtem tanítani a gimnáziumban.