Mindig is tanár szerettem volna lenni. Ez volt az álmom, és valóra vált.
Szegedi vagyok, ott végeztem iskoláimat, 2001-ben költöztem Budapestre. 17 évig a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanítottam, majd egy rövid marketinges kalandozás után 2019 novemberében jöttem az Óbudai Waldorf Iskolába.
Hálás vagyok, és hihetetlen örömmel tölt el, amiért megtaláltam ezt a közösséget. A Waldorf világával ugyan még csak ismerkedem, de máris fantasztikus élményekkel gazdagodtam, és rengeteget tanultam.
Mindenem a tanítás, a tudás és tapasztalataim átadása, tanítványaim segítése, és önállóságra nevelése.
Több éve dolgozom felnőttekkel esti gimnáziumban, szabadidőmben pedig egy zenekarban énekelek.