Buchwald Magdolna vagyok. 1965-ben születtem, Budapesten. A Tanítóképző Főiskolán végeztem, majd iskoláról iskolára jártam, keresvén, hol is az én helyem. Mindig oda mentem, ahol valami újítás működött, de ott sem találtam soha azt, amire vágytam. Majd a sógorom a kezembe nyomott a Solymáron induló Waldorf-iskoláról egy cikket. Kimentem egy bemutatóra, és már az iskola szaga is más volt. A falak pasztellszínűek, növényi festékkel festettünk, igazi szivaccsal törölve át a papírt, és utána szépséges bögrékből ittuk a gyógyteát. Otthonos volt az egész, ami nekem iskoláról még soha nem jutott eszembe.
Nem sokkal ez után megszületett a lányom, és amikor a fiammal lettem terhes, akkor indult az első posztgraduális Waldorf képzés. Így csak a másodikhoz csatlakozhattam. Itt Fenyő Ervin, Mesterházy Zsuzsa, Sam Betts, Scheily Mária, Székely Anikó, Székely György és Vekerdy Tamás voltak a tanáraim. Indulni onnan indultunk, hogy saját magunkkal kellett találkoznunk az antropozófia, a művészetek segítségével. Nagyon szerettem oda járni, és máig vannak kollégáim, akikkel egy csoportba jártunk. Részese lehettem még egy rövid kurzusnak, amit Kim Payne tartott Budapesten. Nagy élmény volt őt hallgatni, figyelni. Hollandiában hospitáltam három hétig. Ott akkor már egy kiegyensúlyozott, sok éve működő rendszer volt a Waldorf.
Amikor befejeztem a képzést, akkor ide, Óbudára jöttem, a gyerekeimet is az óbudai Waldorf oviba írattam. Én voltam itt a negyedik osztálytanító. Ma már nincs is meg az a pici terem, ami a tanárink volt, a fakapu mögötti folyosó a kanyarig volt a mienk. Fiatalok voltunk, 30 felett nem is nagyon volt senki, én 29 éves voltam, akkor az itt matuzsálemnek számított. Táncházba jártunk meg sörözni konferencia után, és meg akartuk váltani a világot. És ez valahogy sikerült is. Mert a mai napig egy egymásra figyelő, egymással kommunikáló, egymásért kiálló közösség szereplője lehetek. Számtalan probléma jön persze szembe nap, mind nap, de megpróbálunk szembenézni velük, és néha még meg is oldani őket. Első szabad évemben drámatanári papírokat szereztem, beépítem a drámát a gyerekek tanításába is.
A Waldorf-pedagógia számomra egy átgondolt rendszer, mely követi a gyermek életkorát, minden változásra igyekszik reagálni úgy, hogy az nem direkt, hanem szívvel átérezhető, beépíthető legyen a születendő személyiségbe. Van mögötte gondolat, filozófia, de ez a cselekvésben közvetetten nyilvánulhat meg. Mindezt körbeveszi, átlényegíti a művészet.
Itt a negyedik osztályomat viszem, mint osztálytanító. Nagyon büszke vagyok a régi tanítványaimra is. És arra, hogy nyolc év után szeretetben tudtam tőlük elválni. Gyermekeim is ide jártak 13 éven keresztül, így mint szülő is hálás vagyok az itt eltöltött időért. Fiam mérnök- informatikus lett, lányom drámatanár, gyógypedagógus, a Regionális Waldorf Iskola tanára. Férjem is Waldorf tanár.
Tanítok drámát, tantárgypedagógiát a Bárczin és a Solymári Waldorf Tanárképzésen.
Ha nem az iskolában vagyok, szeretek olvasni, moziba, színházba, koncertre járni. Remekül főzök, és igyekszem vidámnak lenni.
Nem nevelni kell a gyereket, hanem hitelesen élni vele együtt, mondja Vekerdy Tamás. Hát, én is valami effélével próbálkozom.
„Ahol a szabadság a rend, mindig érzem a végtelent.”
József Attila