A formarajzról

 

Különös tantárgy a Waldorf-iskolákban a formarajz. Ez a tantárgy az univerzumban és a minden egyes emberben egyaránt meglévő formákat, az egyenesekben és görbékben megnyilvánuló bölcsességet jeleníti meg mozgással, átéléssel, elképzeléssel és látványos rajzokkal. Az egyenesek és görbék alkotta formák végtelen lehetősége a világ egészét magába foglalja. A velük való játék, mozgás és ritmus jelenik meg a gyerekek által gondosan elkészített rajzokban. A szabályos ritmusú rajzok elkészítése és átélése a számolási képességek kialakulását is segíti.

Az írás, mint a szellemi-gondolati tartalmakat hordozó absztrakt jelrendszer egyenesek és görbék összefonódásából született.  Minden betű – ez leginkább a nyomtatott nagybetűknél érzékelhető – egyenesekből és görbékből áll. Az emberiség ötezer éve ezen az egyre inkább absztrakt jelrendszeren keresztül rögzíti minden gondolatát, felfedezését, érzéseit.  Így az írás és az olvasás az a kulcs, amelyen keresztül az egyén kapcsolódni tud a nagy, közös ismerethalmazhoz, amit összegyűjtöttek az előttünk élők. A mai ember számára a szó, a beszéd sokkal inkább funkcionális közlések technikai eszköze, mint elődeinknek. Valaha a beszéd elsősorban szellemi tartalmak közlésére szolgálhatott. A formarajz egyik szerepe, hogy elvezesse a tanulókat az egyenesekből és görbékből álló jelrendszer örömteli értéséhez, az íráshoz.

Minden emberben eredendően megvan az egyenesek és görbék ideája, különben nem tudnánk őket külső forrásból jőve érteni, értelmezni. Azért tudunk egyenes vonalzót készíteni, azért tudjuk az egyenes fogalmát átélni, mert az „egyenes” eredendően bennünk van. A kisiskolásokkal helyes ezt a meglévő képességet gyakorolni, átélni. Minden forma a mozgásból születik. Ezért az iskolai alapozó években érdemes sokat mozogni a gyerekekkel. A mozgásban megélteket pedig le tudjuk rajzolni.

A tanító mond egy mesét, amelyben az adott szereplő – egy manó, egy fiú, stb., – sokat jár-kel a világban. Kalandokat él át, mindenféle formákkal találkozik, azokat alaposan megfigyeli. Szabályos szirmú virágok, egyszerű egyenesekből álló formák, vagy bonyolult szövevényű, kacskaringós vonalak legyenek is a mese tárgyai, mindezt szavakkal képszerűen részletesen leírja, elmondja a tanító, azután lerajzolja, s őt követve lerajzolják a gyerekek is. Az egyenesek és görbék ritmikus ismétlődése áttételesen, rejtetten jól segíti a matematikai képességek fejlődését. Ha egy „kerítést” rajzolunk kicsi, közepes és magas rudakkal, ugyanúgy számolnia, mozognia kell a gyerekek ritmikus rendszerének, mintha egy szabályos számsort mondanának. A mozdulatokat össze kell hangolni. Az a szép, ha a kész vonalak egyenletesek minden tulajdonságukban. Sok szempontra kell figyelni. A vonalak hosszára, vastagságára, egyenletességére, szabályosságára. Mindezek az elemek egy közös szépségben egyesülnek, egyenesekből és görbékből álló színes rajzban.

Az első években mozgásminőségek átélését kell a gyerekeknek megtapasztalnia. Tökéletesen tartalmazza a Waldorf-iskola formarajz-tanításának lényegét Zelk Zoltán verse az „Egyenesről” és a „Görbéről”.

 

Egyenes és görbe

 

Jön előre egyenes, vele

vele szemben görbe.

Miért mennek egyenesen?

Mért nem mennek körbe?

 

Hátrál mostan egyenes,

háttal neki görbe.

Miért mennek hátrafelé?

Mért nem mennek körbe?

 

Végül aztán egyenes,

s vele szemben görbe,

se háttal, se egyenest,

járnak már csak körbe.

 

Kinyújtott bal karunk legyen az egyenes, a jobb kar pedig a görbe. Így eljátsszuk két „szereplővel” a történetet. Második osztályban már az egész test lehet a „vonal”. Az osztály egyik fele szép délceg tartásban alkotja az egyenest, a másik fél derékban erősen meghajlik, így, egymással szemben előre-hátra lépkedve mondjuk el a verset.

Szintén ennek a korosztálynak való feladat egyenes és görbe utak bejárása. Minden gyerek fején van egy babzsák. A tanító tapsol egyet. Csak egyenesen és előre szabad menni, a határoknál (fal, egy másik tanuló) el kell fordulni és egy újabb egyenes mentén szabad haladni a következő elfordulásig. Kettő taps görbe utakat jelent. Ekkor kizárólag kanyargós, görbe vonalak mentén szabad siklani. Nem véletlen a szóhasználat. Az ívelt út valami rejtett módon gyorsabb és egyben finomabb haladásra ösztökéli az embert. Míg az egyenes kimért, méltóságos járásra késztet. Három tapsra hátrafelé haladunk egyenesek mentén, négy tapsnál pedig hátra és görbén. Jó, ha mindezt némán tesszük, és még a cipők surrogását se halljuk. Akkor jól megtapasztalhatjuk a különböző irányú és minőségű vonalak mentén való haladás lelkületét. A fejtetőn lévő babzsák pedig megfontolt, egyenes tartásban történő járásra késztet.

Ezek a mesék, játékok és mozgások vezetnek el az 5. osztályig, ahol a formarajz belenő a szabadkézi geometriába, majd 6. osztályban elérkezik az eszközök ideje, s az addigi játék ok-okozati összefüggések pontos ábrázolásává alakul.

 

Eső osztályban eleinte ritmikusan ismétlődő álló egyeneseket és görbéket rajzolunk, melyeket a gyerekek lemásolnak. Persze, mese, történet előzi meg a rajzolást. Év közben egyre bonyolultabb, összetettebb formák felé megyünk. Megjelennek a ferde (diagonális), majd a fekvő egyenesek és görbék, illetve ezek variációi. A második félévtől ajánlott, hogy valami egység, valami egész-ség jelenjen meg a történetben és a rajzban, és ezt „fejezzék ki” az egyenesekből és görbékből álló rajzok. Tehát az egészet egy kör vagy egy négyzet fogja össze, mintegy keretbe.

Második osztályban a tükrözés a fontos. Vízszintes, illetve függőleges tengely mentén tengelyesen tükrös rajzokat készít a tanító, amelyeket egyre nagyobb bonyolultság jellemez, illetve egyre nagyobb önállóság a kitalálásban vagy befejezésben. Még mindig fontos az „egység”, ezért többnyire kör alaprajzban lehet és kell ismétlődő, szimmetrikus, tükrös formákat készíteni. Év vége felé jó, ha az írás irányát vesszük alapnak, tehát vízszintes, fekvő kacskaringós, egyenesekből és görbékből álló formákat kell rajzolni balról jobbra haladva.

Harmadik osztályban a második év végi utat folytatjuk, egyre kisebb és egyre bonyolultabb formákkal, a folyóírást előkészítve. Fő anyagként a teremtés-epochához kapcsolódva az „egész” részekre osztását lehet belevinni a rajzok lelkületébe. Egy kört egyre bonyolultabban, egyre több részre tagolunk a világ születő gazdagságát, sokszínűségét kifejezve. Illetve olyan rajzokat tervezhetünk, készíthetünk, melyekben a részek kapcsolata, összefogása, egymásra való hatása érvényesül. Jó olyan egymásból születő rajzokat készíteni, amelyek egy-egy elemben térnek csak el az előzőtől, és így a gyerekek megélik az örök változás, megújulás, születés érzését. Ez nagy hatással van a képzelőerőre, amelynek ereje, gazdagsága az alapja az ember belső erejének.

Negyedik osztályban a gyerekek élettani változásához igazodva egyre bonyolultabb, egymásba fonódó mintákat rajzolunk az északi mitológiához kapcsolódó díszítő motívumokból. Fontos, hogy a kereszteződéseknél eltűnő és újra megjelenő színezéssel jelezzük az egymás alatt és egymás felett haladó vonalakat. Ez párhuzamban van azzal, ahogy a rubicon után a gyerekek megélik a világ és saját maguk összetettségét, nehézségeit, változásait. Képesek érezni, látni és megjeleníteni, hogy vannak háttérben, takarásban lévő dolgok, amelyek viszont ugyanolyan fontosak, mint a nyilvánvalóan láthatók.

Ötödik osztályban a formarajz belenő a szabadkézi geometriába. Még mindig az egyenes és a görbe a fő téma, de most már egy tervezett, geometriai rend szerint, amelyben pontos szabályok mentén születnek a szabályos mértani alakzatok: kör, négyzet, háromszög, A különböző formák variálásával, színezésével megélik a világ gazdagságát és saját alkotói szabadságukat, illetve a tervezés és pontosság szükségességét.