Játékklub és játékkölcsönzés

Szerző: H.R. - 2014. szeptember 26. péntek

Immár harmadik éve működik iskolánkban játékklub. Abból az egyszerű felismerésből kezdtünk el játékokkal foglalkozni, hogy a gyerekek és a felnőttek is lényegesen jobban érzik magukat játék közben, mintha tisztán problémamegoldással és feladatok „végrehajtásával” foglalkoznának. Sőt az is nyilvánvalóvá vált, hogy a játékok a feladathelyzet ridegségét igen emberivé tudják varázsolni és bőven akad annyiféle játék, hogy minden gyerek megtalálja azt a játékot, amelyben sikeres és eredményes tud lenni. A felnőtteknek lényegesen több akaratra és segítségre, irányításra van ahhoz szükségük, hogy örömmel és félelmek nélkül feloldódjanak a közös játékban.

A játék igen egyszerűen modellezi a legfontosabb élethelyzeteket, és azokhoz hasonlóan nem sablonokat, hanem aktivitást, új utak felfedezését igényli a játékosoktól. Az iskolában és otthon is sokkal jobban át lehet adni vele készségeket a gyerekeknek, mintha mondjuk, csak a szokásos pedagógiai eszköztárat használnánk. A modern társasjátékok már régóta legyőzték a Gazdálkodj okosan és a Ki nevet a végén sztereotípiáját, de még a mindenki által jól ismert sakk mellett is rengeteg olyan játék született az évezredek során, amelyeknek ott van a helye az iskolapadon és otthon, a konyhaasztalon!

Játékkölcsönzés

Egy kisebb játékboltban is rengeteg játékkal találkozunk, amelyek jelentős részéről nem is hallottunk, ráadásul igencsak drágák. Melyiket érdemes megvenni? Csakis azt, amelyik tetszik a családnak és van olyan jó, hogy szívesen játszanának vele többször is. Ezt pedig csakis kipróbálva lehet megtudni. Ebben akarunk segíteni azzal, hogy az iskola közel 100 társasjátékát kikölcsönözzük.

A kölcsönzés díja 500 Ft, vagy 1000 Ft egy hétre. 5000Ft alatti értékű játék díja 500 Ft, 5000 Ft feletti értékű játék díja 1000 Ft.

A befolyó pénzből új játékokat veszünk!

Játékot bármelyi napon el lehet vinni és egy hét múlva kell visszahozni, csak velem kell az iskolai levelező listán egyeztetni.

A díj erre a 7 napra szól.

Elvitel előtt ellenőrizd a játékokat, hogy megvan-e az összes alkatrész és nem sérült-e meg! Én minden visszaadáskor ellenőrizni fogom. Ha hiányos vagy sérült, akkor a játék a tied lesz és kifizeted az árát.

Jönnek a hosszú őszi és téli esték, remek alkalom lesz a közös játékra.

Kalandra fel! Játssz!

Szombauer István

Jelentkezés

 

AlapLAP

 

NapTár

 

Vezérkép

LelkEst

comenius-projekt


alaplap-10