Középiskolai felvételi lista 2022-2023. tanévre
2022. március 11. péntekWSK asztalitenisz szakosztálya – Gabi néni beszél a gyerekekről a diákolimpián. (a Kiskunfélegyházai Diákolimpia Országos döntőjéről)
2022. április 7. csütörtökKedves gyerekek! Kedves szülők!
Ha hangzatos címet szeretnétek, akkor tessék: Pokolból a mennybe!
Tudom, hogy sok fontos dolog van az életünkben, a sportnál sok minden fontosabb most, sajnos, de a hétvégén egy nagyon szép történetre sikerült feltenni a koronát, remek és előremutató összefogással.
Köszönjük a gyerekek lelkesedését – és ügyes játékát! -, a szülők segítségét és akkor még Szecsődi Attiláról – aki persze szülő is -, Páll Attiláról és az edzőről, Petráról, valamint a szakosztályt igazgató Saciról nem is beszéltünk .
Mint bizonyára értesültetek róla néhány hete U12-es csapatunkat, a Waldorfia Sport Kör csapatát kizárták a bajnokságból, mert nem álltunk ki. Kevés esély volt rá, de egy kedves szülő segítségével fellebbeztünk és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének illetékes bizottsága – nem csekély jóindulatról tanúbizonyságot téve – helyt adott az óvásunknak.
Mindez véleményem szerint fontos a csapat, a gyerekek – tehát a közösség, a játék – és persze az építkezés miatt is. Ezt követően került sor a hétvégén az újabb fordulóra, ahol tehát a pár nappal korábbi döntés okán ott lehettünk, de kedden még csak 2 (kettő J ) gyermek mondta, hogy el tud jönni a hétvégi fordulóra.
Némi ijedtség után jött egy komoly összefogás, sok szülői segítség, lelkes tanárok, edzők és ott voltunk vasárnap. 12-en! Nem ketten, tizenketten!
A többi történelem, mert nem csak ott voltunk, hanem jót és jól is játszottunk. Tudom, tudom, hogy a győzelem nem minden, de azért örüljünk együtt annak, hogy a WSK csapata éles mérkőzésen nyert egy szép meccset. Mert higgyétek el, a gyerekek nagyon örültek! De, hogy mi történt a forduló két mérkőzésén?
U12-es csapatunk első találkozóját a Józsefvárosi KC ellen játszotta és meccs 23 – 40-re végződött. Ami azonban fontos, a játék tényleg jó volt. Némi lámpalázzal, megilletődve labdáztunk, de ment a játék. Nagy öröm volt látni a gyerekek első kosarai utáni a boldogságot és remek volt, hogy a gyerekeink nem csak a saját kosaraiknak örültek. Játék volt! Aztán a következő meccsen, életük második mérkőzésén nyerni tudtak a KKS-Tigrisek csapata ellen! A szoros végjáték után pedig ünnepelhetünk. Tényleg szépen kosaraztunk!
Mindenki sokat tett a játék közben és igyekezett minden apró feladatot végrehajtani. Legyen az szurkolás vagy akár egy jó védekezés. Úgy látom jó visszacsatolás lehet a gyerekeknek, hogy heti 2 edzéssel, játékkal, mozgással is mennyi mindent el lehet érni.
Gratulálunk mindenkinek, mert ez KÖZÖS SIKER volt.
A gyerekeké, a szülőkké és azoké, akik tettek azért, hogy ott lehessünk és játszhassunk. De kik is voltak a gyerekek? Hát ők:
- Trifonov Illés István
2. Mikus Róza Sára
3. Papp Máté
4. Kiss Franciska Olívia
5. Szabó Simon Dániel
6. Sallay Andor
7. Lévai Alíz
8. Lévai Lázár Brúnó
9. Szecsődi Zelma Mária
10. Thassy Balázs Bulcsú
11. Görgey Emma Édua
12. Faragó Bence MátéKöszönjük még egyszer!
Mezei Dániel
apuka
a WSK elnöke
hivatásos sportkedvelő