Kocziha Miklós (osztálytanító, 7. osztály)

Kocziha Miklós

1957-ben születtem. 1963 óta a budai vár alatt lakom a Logodi utcában. Iskolásként, csendes, visszahúzódó kisgyerek voltam, mégis állandóan balesetek értek. Belekeveredtem mindenféle kalamajkába. Sok intőt, sőt, igazgatói intőket kaptam nyolc év alatt az általános iskolában. Nagyon sokat olvastam, és sok-sok időt töltöttem cimboráimmal a Vérmezőn. Biciklivel rabló-pandúroztunk… Első biciklimet mindenféle bicikli-maradékokból, vasgyűjtő akciók kincseiből raktam össze hosszú évek várakozása, vágyakozása után. A háború utáni romokat lassan-lassan bontották el vagy építették újjá, így a Budavár alatti utcák kibombázott házainak pincerendszerét nagy izgalmakkal bebarangoltam hasonlóan kíváncsi társaimmal.

Harmadik osztálytól kezdve hegedültem. Nyolcadikos koromban egy évig az Operaház akkor alakult gyerekkórusában énekeltem. Sajnos a hangom a serdüléssel elkezdett változni, így hamar vége lett ennek a szép időszaknak. Ha kórusban énekeltem 25,- forintot kerestem, szólóénekléssel 31-et! Mindenféle filmekben énekeltem ezt-azt, így egy év alatt több mint 5000,- forintot kerestem. Ez akkor nagyon nagy pénz volt. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségiztem. Egy éven át kísérleteztem a nagybőgővel, de sem tehetségem, sem szorgalmam nem volt elegendő. Évekig mindenféle amatőr és félprofi kórusokban énekeltem, gazdag élettapasztalatokat szerezve.

Bár kicsi voltam, 153 cm, hetedikes koromtól kosárlabdáztam 35 éven át. Ez nagyon sokat adott az életemben. Még hét-nyolc évvel ezelőtt is hetente kétszer egy-egy órán át jól ki tudtam magamból ugrabugrálni minden feszültséget, nehézséget. A kosárlabda ráadásul egy szépséges csapatsport, jó együtt játszani.

Már a gimnáziumban eldöntöttem, hogy tanár leszek. Bár vonzott az énekesi pálya, izgatott az a feladat, hogy az iskolában ne szürkén, büntetve, unalmasan, hatalmaskodva tanítsanak, hanem játszva, a felfedezés örömével. Hogyan lehet ezt csinálni? Amúgy is, valahogy mindig vonzódtam a gyerekekhez, és anélkül, hogy bármit csináltam volna, ők is hozzám. Gimnazistaként nyári táborokban „ifivezetői” munkát vállaltam.

Az érettségi után nem vettek fel a vágyott egyetemre, így elvégeztem a mechanikai műszerész szakiskolát és három éven át egy nagy mechanikai gyárban dolgoztam szakmunkásként. Nagyon szerettem az esztergát, most is az emberi elme egyik csodás megnyilvánulásának tartom. Ezt követően két évig katona voltam – sok-sok vicces katonatörténetem van -, és az utolsó időkben nagyon tanultam, hogy az évek alatt megérlelődött vágyam, az Iskola elérhetővé váljon. Elvégeztem a Budapesti Tanítóképzőt ének szakon, majd az ELTE-n szereztem történelemtanári diplomát. Abban az időben az „állam” osztotta be az embereket, (a mai állam is ezt szeretné!), így kerültem el egy kispesti általános iskolába. Ott nagyon sokat tanultam a gyerekektől, mert az állami tanárképzéseken igen kevés valódi pedagógiai, módszertani ismeretet kaptam. Kilenc évet töltöttem ott, volt egy fantasztikus osztályom 3. osztálytól 8-ig. Ők szinte tereltek a Waldorf-pedagógia felé. Sokat köszönhetek nekik, többükkel ma is rendszeresen tartom a kapcsolatot.

Végül a rendszerváltáskor elvégeztem az első szabadon szerveződő Waldorf-tanárképzést, – amelyen most éneket és módszertani tárgyakat tanítok -, majd egy évet az akkor született Dunakeszi Waldorf Iskolában töltöttem helyettes tanárként és az éneket is én tanítottam az akkor született első osztálynak. De láttam, hogy a Waldorf-iskola nem hogy teljes embert, hanem másfél-két teljes embert kíván. Én pedig Budán lakom… Mit tegyek? Jelentkeztem Kelet-Európa első szabadon született iskolájába, a Pesthidegkúti Waldorf Iskolába osztálytanítónak. Felvettek. Büszke vagyok rá, hogy ebben a szabadságban született iskolában Magyarországon másodikként végigvittem egy osztályt elsőtől nyolcadik osztályig. Utána két évet tanácsadóként töltöttem három Waldorf-iskolában, majd utam Óbudára vezetett. A 2015-ben érettségizett 13. osztállyal nyolc fantasztikus évet tölthettem el osztálytanítóként. Az előző két osztályomtól tanultak ajándékként köszöntek vissza ezekkel a gyerekekkel, de persze kellett az ő kiváló, gazdag személyiségük is. Szigetközi kalandjaink élénken élnek bennem. Az éjszakai evezés…

Ismét egy év tanácsadóság, majd 2011-ben belekezdtem a harmadik (negyedik) kalandba. A mostani hatodikosok olyan új feladatok elé állítanak, amelyek állandó figyelmet, új képességeket, módszereket kívánnak tőlem. Igyekszem ennek a kihívásnak eleget tenni.

Jelentkezés

 

AlapLAP

 

NapTár

 

Vezérkép

LelkEst

comenius-projekt


alaplap-10