Janovics Judit (angol és német nyelv)

Janovics Judit

Budapest belvárosában születtem. Az Eötvös József Gimnázium német tagozatán érettségiztem, majd öt évet töltöttem Szegeden. A JATE bölcsészkarán 1990-ben kaptam meg angol-német szakos diplomám.

Gimnáziumi éveim alatt már voltak tanítványaim, közben lovagoltam, kosaraztam és gyerektáborokat szerveztem, harmadéves egyetemista koromban pedig először nyelviskolában, majd végzősként a Hunfalvy János Közgazdasági Szakközépiskolában kezdtem el tanítani. 1991 februárjától 1997 augusztusáig, első gyermekem születéséig az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tanítottam angolt, németet, tanulásmódszertant és lovaglást, nyaranként kerékpáros-lovas táborokat vezettem.

1992-től 1994-ig a posztgraduális Waldorf-tanárképzés hallgatója voltam, majd 1996-tól 1999-ig Bothmer-gimnasztikát tanultam. Négy lányom nevelése mellett pedagógiai, egészségügyi, játékmódszertani könyveket, cikkeket fordítottam, néha írtam is. Közben megszerettem a hosszútávfutást, az országos természetjárást. Családommal rendszeresen szervezünk kéktúra-táborokat a tanítási szünetekben.

2007 őszétől tanítok az Óbudai Waldorf Gimnáziumban angolt és németet, emellett felsős osztálykísérő vagyok. Érettségi elnökként is dolgozom, valamint emelt szintű érettségin angol és német nyelvből szóbeliztető tanárként kapok rendszeresen felkéréseket Budapesten és Pest megyében. A megújított Waldorf-kerettanterv nyelvi részének koordinátora és szerkesztője voltam, a solymári Waldorf Tanárképzésen nyelvszakos hallgatókat szoktam vendégtanárként oktatni. Szabadidőmben szellemtudományos képzéseken veszek részt.

Jelentkezés

 

AlapLAP

 

NapTár

 

Vezérkép

LelkEst

comenius-projekt


alaplap-10