Diákjaink látogatása Franciaországban

Szerző: DonZuijote - 2016. szeptember 25. vasárnap

Iskolánk gimnazistái a tavalyi tanév végén Franciaországba utazhattak az Erasmus+ program segítségével. A látogatásról diákunk, Molnár Géza forgatott kisfilmet, mely itt alább megtekinthető. A kisfilm alatt pedig a dákok kísérő tanárának, művésztanárunknak, Marikovszky Andreának a beszámolója olvasható.

“2016 júniusában az Erasmus+ program keretében 3 12. osztályos és 3 10. osztályos diákkal Strassburgba, a St. Michael Waldorf iskolába mentünk egy hétre. A program témája a francia vendéglátók kezdeményezésére a szakácsmunka volt, az ételeken keresztül ismerkedni egymás kultúrájával.

A gyerekek egy szakácskönyvet írtak, rajzoltak az öt ország receptjéből, és ezekből az ételekből készültek az ételek az együtt töltött napokban.

A várossal egy hajós túra során ismerkedhettünk meg, a gyönyörű gótikus katedrálist pedig egy idegenvezető mutatta be nekünk.

Kiváló szállásunk volt egy felújított kempingben, szép természeti környezetben kis faházakban laktunk. Első vacsoránk természetesen óriás sós palacsinta volt az iskolában, különféle sajtokkal töltve. Máris megismerkedtünk számunkra ismeretlen ízekkel, italokkal. Az iskola munkatársa a szakács néni is, aki számunkra szokatlan módon részese az iskolában folyó munkának. Az ételeket ő készíti az iskolába járó gyerekeknek, és mindenkivel személyes kapcsolata van. Az első közös ebédnél egy francia sanzonnal kívánt jó étvágyat.

Három napot a hegyekben töltöttünk, itt került sor egy közös együttlétre is egyik délután, amikor a diákok saját nyelvükön énekeltek, közösen táncoltak, játszottak.  Nagy kirándulásra, gyógynövényekkel való ismerkedésre, és egy erdei étterem meglátogatására is sor került, ahol megmutatták a kis sajtkészítő helyiségeket is.

Utolsó este az iskolában a jótékonysági vásárt tartottuk meg, mi magyar gyógynövényeket, fűszereket, édességeket árultunk, és magyar ízekkel kedveskedtünk vendéglátóinknak. Ők francia croisant-nal búcsúztak, és újabb körtáncra került sor, amit két francia hárfás hölgy kísért.”

Jelentkezés

 

AlapLAP

 

NapTár

 

Vezérkép

LelkEst

comenius-projekt


alaplap-10